Bútor Robinál jártunk – 3. rész : A VFTS

Bútor Robi VFTS
Bútor Robi VFTS

Az nem kérdés, hogy ez most kicsit háttérbe szorult, ugye? Mert van bőven a szerviznek dolga itt a másik oldalon.

Nem mondanám azt, hogy háttérbe szorult, inkább azt mondanám, hogy igazából a végére értünk, és vannak olyan részek, amit nem tudunk mások nélkül befejezni. Tehát nem vagyunk száz százalékosan kész még mindig, mert például a kábelköteg része még mindig nem tökéletes, és még mindig nincs befejezve. Természetesen az autó itt áll a műhelyben, ezt bármikor meg lehetne csinálni, csak az, akinek meg kell, az nincs itt. És ígérte, hogy jön, de nem jön, mert nem ér ide soha… És még van egy-két ilyen dolog, ami nem tőlünk függ. Mi ezt az autót befejeztük, kipróbáltuk, mentünk vele.

Te magad is? Milyen volt?

Igen, konkrétan én, mert más még nem ment vele. Itt mentem vele az Ipari Parknak az útjain egy pár kört. Hogy milyen volt? Vegyes volt a történet, mert igazából az autó gyönyörű, az autó nagyon szépen van összerakva, minden a helyén van.
Nagyon jó benne ülni. Szerintem a motor az a legbitangabb, amit én életemben Zsiguliban éreztem, vagy láttam, vagy hallottam a hangját, tehát minden szempontból látványban, hangban, érzésben, erőben, nyomatékban irgalmatlan.
Viszont nem lehet kormányozni. Ha nem tudsz valamit kormányozni, akkor hiába van ennyi lóerő! Sajnos valami nem stimmel a kormányzásban és itt nem alkatrészre gondolok, hanem magában a kormányzásnak az elvében, mert át lett alakítva a kormányműve, ki lett szedve a Lada gyári kormánymű, és egy fogasléces rendszerű kormány van benne de nem működik. Valószínűleg nem jó helyen van a kormánymű, de a bölcsővel együtt vásároltuk, ráépítve… Nem fordulnak a kerekek, nem reagál a kormánymozdulatra rögtön a kerék, és így nem lehet vele menni. Tehát hiába erős, egyenesen marha jól lehet vele menni. Abban a pillanatban, hogy be akarsz fordulni a kanyarba, ez nem történik meg. Úgyhogy gyakorlatilag az a helyzet, hogy most szét kell szednünk, amit eddig összeraktunk és készre megépítettünk, és most ki kell találni, hogy mit tudunk vele csinálni, mert így vezethetetlen. Tehát hiába vagyunk készen, mégsem vagyunk készen.

És ez a kormánymű más autókban működik?

Bútor Robi VFTS kormány
Bútor Robi VFTS kormány

Valószínűleg ez a kormánymű működik más autókban. Igen, mert mi is azt a választ kaptuk, hogy de hát hány autóban van benne… Most ezt nem szeretném mondani, hogy akkor ott mi lehet a probléma… Tehát ha valaki azt nem érzi, hogy ezzel nem lehet menni, akkor az nagyon nagy baj. Akkor az még nem ült versenyautóban, vagy nem tudja, hogy amikor elfordítod a kormányt, akkor a kerekeknek is fordulni kell. Nem úgy, hogy fordítasz egy negyedet, és utána kezd el fordulni a kerék, mert azt nem tudod utána összeszedni. Tehát egy VFTS-t, azt ugyanúgy meg kell építeni, és ugyanúgy vezethetőnek kell lennie, mint bármelyik másik versenyautónak. Ha lassabban mész harminccal, akkor is tudni kell kormányozni, akkor is azt kell, hogy érezd, ha mozdítod a kormányt, akkor az autó fordul, ha rálépsz a fékre, az fékez… A saját biztonságod, az emberek biztonsága, meg a vezetési élmény miatt. Tehát nem elég egy marha erős motor és egy gyönyörű karosszéria, a többi részének is működni kell. És sajnos ez derült ki az első tesztkörnél, mert ugye eddig az autó itt állt a műhelyben, építettük. Itt gyönyörűen nézett ki a földön a bölcső, gyönyörű a kormány, minden a helyén van, csak a valóságban fizikailag nem működik. Úgyhogy most ismét az van, hogy végzünk a WRC-vel mert ugye itt vannak kötelezettségek, indulni kell, verseny van, eddig tényleg összefolyt a két teszt és a két verseny lebonyolódott két hónap alatt, az nagyon sok munka volt, éjjel-nappal itt volt Laci, tényleg rengeteget dolgozott de december 6 még odébb van, úgyhogy ha végeztünk a ZEG rally-val, utána azt félre kell, hogy tegyük egy kicsit, és meg kell, hogy oldjuk ezt a dolgot. Csak én sajnos utálok visszafelé dolgozni. Tehát amikor már egyszer valami kész, és megvettük, és benne van, és szép…

És akár jó is lehetne…

… akár jónak kellett volna lennie, hiszen úgy vettük meg, hogy ez ki van találva, és ez jó, és ez most nem jó, és le a futómű, le a bölcső, ki a kormánymű, tedd vissza a gyárit, vagy csinálj valamit, az már innentől kezdve egy óriási szívás. Hiszen meg sincs a gyári, a lukakat eltüntettük, nem erősítettük meg a gyári kormánymű felfüggesztését, hiszen tudtuk, hogy nem gyári lesz benne, minek hegesztettünk volna rá két kiló vasat… Tehát az a baj, hogy most visszafelé lépkedünk.

És amikor mentél vele, azt mondtad, azt hittétek, hogy valami műszaki hiba. De igazából akkor mégsem.

Igen, azt hittük, hogy a kormánymű rossz, de ki lett cserélve egy ugyanilyen vadonatúj kormányműre, mert először egy használt kormánymű volt benne, mert ugye nem újakkal rakják ezeket össze, hanem használt autókból vannak kivéve… Ez egy utcai autónak a kormányműve, valamelyik Volkswagennek, nem tudom, melyiknek. És utána hoztak egy újat bele, hogy akkor majd azzal jó lesz, de nem változott semmi sem. Tehát nem a kormánymű volt rossz, hanem egyszerűen rossz helyen van a kormánymű. Nem véletlenül egy autót megterveznek mérnökök. Abban benne van az is, hogy vannak az autónak bizonyos olyan szabályai, hogy mitől működik. Kormányszög eltérés, kormánymű elhelyezés, bizonyos metszéspontok… ezt az iskolában tanítják, Csak ez itt nem lett alkalmazva. Aki ezt legyártotta, azt mondta, hogy a bölcsőre ráhegesztett két fület, föltett rá egy kormányművet, hogy ez így jó. Csak igazából a fizikai törvények nem működnek,
mert nem lett ez kiszámolva, nem lett lemodellezve. Nem tudták, hogy hova kell azt pontosan rakni ahhoz, hogy ez valóban ellássa a feladatát. És azt elfelejtették velünk közölni, hogy itt semmiféle számítási és mérnöki alapja nincs ennek a munkának, hanem csak ők kitalálták, hogy ezt bele lehet tenni. Mi meg ezt megettük sajnos. És most isszuk ennek a levét, mert újra szét kell szedni, és újra napokat, heteket el kell azzal cseszni munkaórára és pénzre fordítva egy komoly összeget hogy ez most jó legyen, és működjön, és valamilyen olyan módszert kitaláljunk, vagy olyan megoldást, ami jó lesz, ami valóban működik. Mert a többi része teljesen készen van, már ki is van takarítva. Egy porszem sincs benne, benne van minden, minden beállítva… Tehát ez egy full versenykész autó. Még műszaki vizsgán nem volt, oda el kell vinnünk, de már van gépkönyve, van homológlapja, van összeépítési engedélye…

Ilyen kormánnyal megy műszaki vizsgára?

Műszaki vizsgán átmenne, mert egyenesen kell áttolni a padon… A fék működik rajta, új rajta minden, tehát abszolút készen van, de még sincsen készen. És ez nem az első ilyen történet már, ez már tényleg borzalmasan fáraszt egyébként.
Én nem gondoltam azt, hogy ennyi akadályba ütközünk. Azt gondoltam, hogy ez egy sokkal egyszerűbb feladat. De nem, ez egy nagyon bonyolult, nagyon időigényes, időrabló és pénzrabló feladat.

Ezek szerint nem ez az első és egyetlen olyan probléma, amiről azt hittétek, működne és mégsem… És az emberek is csúsznak az idővel…

Bútor Robi VFTS kábelköteg
Bútor Robi VFTS kábelköteg

Ilyen volt a kábelköteg is egyébként. Azt beszéltük meg, hogy tíz nap a kábelkötegnek a legyártása, elvittük a megfelelő helyre, ahol beálltunk vele a műhelybe, és 2-3 hónap múlva hoztuk el, és még a fél köteg nem volt benne, de azért hoztuk el, mert már nem hagytam ott. Az is egy ilyen dolog volt. De voltak ilyen nehezítő tényezők még, mint az elektromos vízpumpa beszerelése, az elhelyezése, a becsövezése… Azt gondoltuk, hogy ó, hát egy elektromos vízpumpát bedobjuk, az kész… Hát nem… Iszonyatosan bonyolult olyan helyeket találni, egyedi csöveket legyártatni… Tehát ezek is ilyen marha nehéz dolgok. Az összes konzolnak a legyártása… Sziszifuszi dolgok, hogy mindennek meglegyen a helye, és az tényleg úgy álljon, és úgy nézzen ki… Rengeteg idő és energia… Itt minden egyedi. Pont azt beszéltük Lacival, hogy épített már egy jó pár autót, Suzuki Super 1600-at, Ignis Super 1600-at, C2R2 max-ot, DS3R3-at… Ezeket mi raktuk össze
dobozból innen, és mindegyik pikk-pakk ment. A legutolsó C2 R2 maxot, amikor a verseny előtti teszten összetört, 5 nap alatt kellett megépíteni a dobozból. És az ötödik nap úgy állt ott, hogy lemosva, kitakarítva, rajtkészen…
Itt meg évek telnek el, mert most csak ide ránézek… Minden egyedi, minden egyes izéhez bakot csinálni, kis tartót csinálni, ilyen dobozt csinálni, hova teszed, milyen csövet, összekötni, levágni, kitalálni, hol fér el, hol jön el… Becsövezni… Minden egyedi, ezek a bokszok, a hűtő, minden egyes csavart ki kell találni, meg kell álmodni, át kell beszélni, átgondolni, hogy az működni fog-e, jó helyen van-e, ne essen le, ne törjön el, ne akadjon bele…

És nehezítette az életeteket az is, hogy minden folyamatába jött. A videóban is látszott, hogy valami bekerült, aztán utána átkerült, mert mégsem volt jó…

Igen, igen, nagy lett a hűtő, mert nem fért el az airbox-tól, akkor az a hűtő az kuka… Akkor fele akkora hűtőt csináltatni, mert az befér, de a fülek már kész vannak… Akkor új fület csinálni, de már akkor szét kell vágni a kasztnit, és az már kész van, meg már le van fényezve… Tehát egyszerűen munkaórában ezt nem lehet felbecsülni sem már, hogy ebben hány munkaóra van. Szerintem egy fél WRC árát már eldolgoztuk…

És nem is akarsz ebbe már igazán belegondolni…

Nem, ebbe már nem szabad belegondolni. És még mindig nincs kész! Nekem még mindig az a fő bajom, hogy még mindig nincs kész.

És akkor most mi a teendő ezzel a kormányművel?

Hát most ki kell találni, hogy kellett volna jól megcsinálni… Ha benézel oda, olyan körülbelül 1 centi hely van pont a kuplung munkahenger és a kormánymű között. Itt a kuplung munkahenger csavarja, nézd meg, itt!

Ühüm.

Itt meg ez. Tehát itt az ujjam fér be. Ezt a kormányművet hova viszed innen már? Az, hogy egy centivel hátrébb rakjuk, az már tök mindegy. De akkor már hozzá fog érni a kuplunghoz, a rezonancia le fogja törni a kuplung munkahengert, vagy eltöri a kormányművet… És itt nem egy centi probléma van. Itt komolyabban kéne hátra menni vele. Túl elől van a kormánymű, és rossz irányba állnak az irányító karok, és elkezded tekerni a kormányt, és nem oldalra megy, hanem hátrafelé. Ilyenek. Tehát most azt kell csinálni, ezt ki kell venni, és visszatenni a gyári kormányművet. Csak az meg már meg sincs…

Meg semmi nem ehhez van kitalálva.

Semmi. Mert azt mondtuk, hogy ez úgysem lesz benne, mert itt a komoly kormánymű bölcsővel, mindennel. Szóval nagyon nehéz, és tényleg idegpróbáló, idegölő… Meg ugye én olyan vagyok, aki úgy szereti ezt, hogy elkezdem, mondok egy határidőt és befejezem, és túl vagyok rajta. Így vagyok a házakkal, a csarnokokkal, mindennel. Eleje egy terv, hogy mit szeretnénk, egy kezdési időpont, meg egy befejezési. Na, az itt nincs. Három éve tart, és még mindig nem mentem vele egy értelmes métert se.

Akkor nem kérdezem meg, hogy mész-e vele ősszel…

Nem megyek, nem megyek ősszel.

Egyik ősszel sem? Vagy azért az az opció még ott van az alagút végén, hogy van miért dolgozni?

Persze, hát az opciónak ott kell lennie, tehát az opció ott van, hogy van miért csinálni, meg én mindenképpen szeretném az embereknek is megmutatni ezt a végén. Szerintem ezt ugyanúgy várják, mint a WRC-t, tehát nem hiszem, hogy óriási különbség lenne.

Bútor Robi
Bútor Robi

Csak ezt már három éve várják.

Igen, igen, ezt három éve várják, meg tudják, hogy várják, azt (a WRC-t) még nem gondolták, hogy várják, mert nem gondolták, hogy lehet ilyet, mert én se gondoltam… De én mindenképp szeretnék ezzel menni, ennek mindenképpen pályára kell mennie, és mindenképpen látni kell sok embernek. Ezt ugyanúgy meg fogjuk hirdetni, ugyanúgy kell, hogy átéljék az emberek ennek a hangját, a látványát, csak egyszerűen nem érek el oda… Egyszerűen azt látom, hogy akármit is tűzünk ki célnak, nem akar sikerülni. Amikor ki vagy szolgáltatva időnek, embereknek, a vállalkozóknak, és sok a hiba… Nem biztos, hogy a megfelelő vállalkozókat találtuk meg ehhez. Persze egy csomó olyat megtaláltunk, aki tökéletes munkát végzett, nekik meg is köszöntük, ahogy kell!

És ennek a kocsinak itt van az otthona?

Otthona az itt van, igen. Itt van tárolva, itt dolgozunk rajta. A tulajdonjoga az egyértelműen a Bessenyei Zolinál van, vagyis az ő cégüknél, az ő produkciójukban van. Mi a megépítők vagyunk. Hát meg majd az üzemeltetők is. Úgy van, hogy ők is fognak menni vele, a Vida Jani fog vezetni, a Zoli lesz a navigátor, és lesz olyan verseny, ahol ők fognak vele menni, de remélem, hogy lesz olyan, ahol én.

És hogy lesz az ütemterv? Mennyit terveztél? Mert a WRC-vel ugyebár hármat…

Ezzel egyet terveztem én. Úgy volt, hogy három WRC, meg egy ezzel, és ezt szerettem volna úgy, hogy minden évben, a következő években is, hogy három WRC és egy VFTS. Ugye a VFTS-sel a Legend volt tervezve, egy komolyabb dolog, de én akkor is azt mondtam, hogy mielőtt elmegyünk a Legendre, ezzel itthon menni kell. Mert először is a magyar embereknek kell megmutatni, a magyar szurkolóknak, valamint ki kell próbálni, hogy kibír-e ez egyáltalán 150 kilométer éles versenyzést. Természetesen hógumival, meg murva gumival, tehát nem slickkel, meg időre, hanem valóban, vagy előfutónak, vagy P csoportban, de csak látvány… Ez abszolút arra készült, úgy lett kitalálva mindene. Csak még ide nem jutottunk el. Nem tartunk ott, hogy bele tudjak ülni, és azt tudjam mondani, hogy igen-igen, ekkor és ekkor lesz egy komoly teszt, és akkor jöjjön mindenki, mert lesz. Volt az a terv is, hogy a ceredi teszten a WRC teszttel együtt lett volna ennek a tesztje, és akkor átücsörögtem volna egyikből a másikba, de aztán rájöttem, hogy az egyrészt fizikailag nem lenne jó, meg a WRC túl nagy feladat ahhoz, hogy én közben váltogassak.

Ott más dolgod volt.

Ott volt annyi dolgom, a nap végére jól el is fáradtam azért 100 kilométer alatt, rengeteg információ jött… Plusz még a szurkolókkal is foglalkoztam bőségesen. Egyszerűen nem fért bele a kettő, meg ugye evvel a kormánnyal nem is tudtunk volna menni. Úgyhogy én azt mondtam, hogy amikor én azt érzem, hogy itt bent a parkban tudok menni négy-öt olyan kört, hogy van fék, van kormányzás, működik a váltó, minden szépen működik, jók a hőmérsékletek, akkor kell kivinni egy tesztre, ott menni vele legalább 100 kilométert, mert ugye minden új, és amikor a 100 kilométer végén úgy szállunk ki belőle, hogy igen, ez működik, akkor kell kitalálni, hogy melyik versenyen indulunk. És akkor ott viszont mindenképpen már úgy, hogy beállítva, felkészülve, nagyon látványosan… A hangja irgalmatlan, gyönyörűen szól, az már 100 százalék, csak még nem lehet vele úgy menni, ami szép és jó. Egyszerűen nem engedi a kormányzás. Plusz még a kábelköteg…

Murvával nem bántjátok?

Nem. Ez nem is volt tervezve, szóba sem került, hogy ez murván fog menni. Csak aszfalton fog menni. Legalábbis velem biztos. Aztán, hogy a tulajdonosai mit döntenek, meg hogy ők hova viszik, az az ő dolguk. Én biztos, hogy nem megyek vele murván, mert nekem nincs szívem ezt ott kivégezni. Bár ez a WRC árának a töredéke, de ez kivégződik a murván, arról meg az aljavédelem lehullik, és abból fölteszed az újat és mehetsz tovább. Ennek az autónak, ha már megcsinálsz egy veszprém Rally-t, ez megy a kukába kompletten. Ebből semmi nem marad. Legalábbis, ha gyorsan mész. Ha lassan mész, akkor még nincs értelme. Aszfalt, hógumi… Ennek ez a sorsa. A gokart pályán iszonyatosan látványos, ahol a
másikat kipróbáltam Gyöngyös mellett, vagy Kakucsringen, például Euroringen… Biztos, hogy nagyon szépen le lehet vele rajzolni mindent. Ha mindenki ide jönne és befejezné a munkáját, kettő napot kellene vele dolgozni, hogy
rajtkész legyen. Az nagyon kevés. Csak így, hogy nem jön, meg nem tudom, meg nincsen, meg újra kell kitalálni, meg újraépíteni, így meg lehet, hogy két hónap. Vagy X hónap. Úgyhogy ki tudja, mikor lesz arra megoldás… A kormányra az én fejemben most egy megoldás van, hogy vissza kell a gyári kormányrendszert építeni. Új kormányrúd kell, ezt a részét újra kell kezdeni, nullából újra kiméregetni, megrajzolni, elvinni, lemaradni, kiesztergálni, legyártatni… És ugye senki sem azt várja, hogy mikor érkezünk meg a VFTS kormánymű átalakítással, mert ugye mindenki el van úszva, van munkája, hónapokra előre be van táblázva, aki főleg egy ilyen szintű dolgot normálisan meg tudsz csinálni, amire rábízod az életedet…

És természetesen néhány kép még ITT

Közzétéve:
Interjúk kategóriába sorolva