2017. november 24.










Shake down OK, ma délután rajt

Krózser Menyhért–Papp György
MHH Rally Team, Honda Civic Type–R R3

Csütörtökön délután kettőtől már gyorsasági szakaszok várnak az IRC-sorozat idei negyedik futamának, a Korzika Ralinak a részvevőire. Krózser Menyhért és Papp György szerdán sikeresen teljesítették a shake downt, ami előtt egy privát teszten is részt vettek, este pedig a rajtceremónia is megvolt. Az MHH Rally Team párosa bizakodik pályafutásuk eddigi legnehezebb versenye előtt.

„A shake downon kettőt tudtunk menni, előtte egy kicsit tudtuk tesztelni az autót, ami érzésre jól működött” – mondta Krózser. „Félve merem kimondani, de mintha az új motort erősebbnek is érezném, bár ez csak a stopperrel derül ki. Nagyon fontos Korzikára a jó futómű, mi rugókat és stabilizátort is cseréltünk, úgy érzem, jó úton járunk. Végül is a következő három napban 320 gyorsasági kilométert kell teljesítenünk, az alatt lehet még finomítani rajta.”

Krózser a legjobb külföldi

Kiválóan kezdte Krózser Menyhért és Papp György a Korzika Ralit. A csütörtöki három gyorsasági szakasz után a 19 kétkerékhajtású autóval versenyző páros közül a hatodik helyen állnak. Egyben az MHH Rally Team párosa a legjobb külföldi egység és az egyetlen nem francia páros az első hétben.

„Nagyon jól sikerült az első napunk, abszolút elégedett vagyok a hatodik hellyel, leginkább azért, mert jóízűeket tudtunk menni” – lelkendezett Krózser az esti célban. „Nagyon kemény volt már ez a három gyorsasági is. A másodikon egy kicsit óvatosan kellett végig mennünk, mert csak előre raktam fel kemény gumikat és spórolni kellett a hátsókkal, hogy a harmadik gyorsaságin is legyen még tapadásunk. Ennek ellenére egész jól sikerült akklimatizálódni, és egy-két helyen jól elkaptuk a ritmust. Az autó nagyon jó, a beállításokat is egész jól eltaláltuk. Lehet még rajta finomítani, van elképzelésem, hogy min tudunk még javítani. Szerintem holnap még tudunk gyorsulni. A francia élvonal nagyon erős, nagyon mennek, de nem verhetetlenek.”

Az MHH Rally Team együttműködő partnerei: Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft., Marvin Watches, R-M professzionális festékek, Bernardo Ecenarro festékek

Forrás: MHH Rallye Team

biggy

2012. május 10.

>>>>>>>> Kemény a helyzet Korzikán

...Legfrissebb hírek
A miskolci csata videója

A videó Full HD 1080p felbontással...

Eger Rally 2015 HD mozi

A videó Full HD 1080p felbontással...

A Mokka „új ruhája” és egyéb újdonságok Szalayék háza tájáról

Szalay Balázs és Bunkoczi László kedden...

Back to Dakar

Ezzel a szlogennel tartotta tegnap sajtótájékoztatóját...

Több szerencse kell

- Túl egy befejezett versenyen, ami...

Továbbra is a bajnoki cím a cél

- Veszprém Rally nem jól indult...


© 1997-2014 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.
Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek