2017. november 21.










TFH és a Renault 5 Alapine Tatabányán

Múlt hétvégén, Tatabányán rendezték meg a Rali-Túra bajnokság első futamát. Közel száz nevező 3 különböző pályán teljesített mintegy 78 km-t. A mezőny előtt előfutóként indult a Team Felián Historic párosa Varga Sándor – Horváth „Oszy” Zsolt. Nem az erő, nem a modern technika vonzotta a nézőket, hanem maga az AUTÓ, mert ez nem más, mint a legendás Ferjáncz Attila egykori autójának másolata, a Renault 5 Alpine. Sanyi és Oszy izgatottan vágtak neki az első kilométereknek, hiszen ez az autó először mutatta meg magát tökéletesen felkészített historic autóként, illetve a versenyző párosnak is ez volt ez első komolyabb pályákkal rendelkező versenye. Sanyi a sikerüket a harmadik tagnak, a Renault 5 –nek könyveli el.

- Egész jól bírta a „gyűrődést” az autó, ahhoz képes, hogy ez volt az első éles bevetése. Apróbb beállítási hibák merültek csak fel, ezeket menet közben nagyvonalakban orvosolták is a fiúk, egyébként nagy gondunk nem volt. Ezt a versenyt tanuló futamnak szántuk, ami tökéletesen sikerült is, nagyon sokat tanultunk a Team Felián Historic csapattól, amit ezúton köszönünk nekik, nagyon sok technikai tanácsot és segítséget kaptunk és sok hasznos trükköt sikerült ellesni tőletek. A hangulat remek volt a szervezés első osztályú a nézők szenzációsan szurkoltak, a versenyzőtársak pedig nagy szeretettel és barátsággal fogadtak minket ahhoz képest, hogy most láttak minket illetve most mentünk először RTE futamon. Bár gondolom ez annak is volt köszönhető, hogy a harmadik társunk egy öreg rallye legenda volt. Mindenkinek nagyon tetszett a kis 5-ös rögtön körbe álltak minket, mindenhol és gratuláltak hozzá. Terveinkben szerepel tovább menni a 2012-es RTE-ben, tanulni és gyűjteni a verseny kilométereket valamint megvalósítani a nagy álmunkat menni a Mecsek Rallye-n ha lehet idén, ha nem akkor 2013-ban mindenkép. Oszy kicsit félve vágott neki ennek a feladatnak, de az első nap végére őt is elkapta a versenyláz.

- Sanyitól alig pár nappal a verseny előtt kaptam egy telefont, hogy előfutók leszünk. Igazából örültem neki, de nem tudtam felkészülni, úgy ahogy szerettem volna, ami azért rányomta a bélyegét a hangulatomra. Ákos felajánlotta, hogy eljön velünk és egyből gondoltam, hogy az Ő tapasztalata nagy segítség lesz számunkra. A rövid felkészülés és tapasztalatlanságunk miatt, mindenképpen magabiztosságot adott a jelenléte, valamint a tanácsai alapján igyekeztünk részletesebb itinert készíteni. Külső szemlélőként voltam eddig csak Écsen, és nem különösebben voltam elragadtatva. Belülről azért más a helyzet és valószínűleg a „szlalomos múltam” miatt még tetszett is! Igazából a célba-érkezést és a tapasztalatszerzést tűztük ki Sanyival célnak. Nagyon jó érzés ennyi ember előtt autózni, jó érzés ez a „felhajtás” is. Mivel kevés tapasztalattal rendelkezem, nem mondhatom, hogy minden simán ment, de a versenyzőtársaktól is sok segítséget kaptunk, amit ezúton is köszönök. Nagyon hálás vagyok Felián Ákosnak és szuper csapatának valamint az R5-ös állandó szerelőjének, Zsoltinak, akik sosem adták fel és a leg lehetetlenebb helyzeteket is megoldották. Már nagyon várjuk a következő megmérettetést Sanyival és a szépséges kis R5-el!

A Renault-ról és a csapat többi autójának terveiről, versenyeiről folyamatos információkkal szolgálunk a www.felianhistoric.eu oldalon, illetve facebook oldalunkon. Itt fényképek és videó beszámoló is megtalálható a versenyről.

Forrás: Team Felián Historic

biggy

2012. április 26.

>>>>>>>> TFH színeiben debütál a Reanult 5 Alpine

...Legfrissebb hírek
A miskolci csata videója

A videó Full HD 1080p felbontással...

Eger Rally 2015 HD mozi

A videó Full HD 1080p felbontással...

A Mokka „új ruhája” és egyéb újdonságok Szalayék háza tájáról

Szalay Balázs és Bunkoczi László kedden...

Back to Dakar

Ezzel a szlogennel tartotta tegnap sajtótájékoztatóját...

Több szerencse kell

- Túl egy befejezett versenyen, ami...

Továbbra is a bajnoki cím a cél

- Veszprém Rally nem jól indult...


© 1997-2014 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.
Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek