2010. szeptember 08.


Rally Japan (WRC)


Rally Sanremo (IRC)


Baranya Kupa (R2,His)


Mecsek Rally (OB)










ifj. Érdi Tibor a svéd VB futamon

Ha van aki még nem hallotta volna a híreket, most itt az alkalom, hogy megtudjon néhány részletet az Érdi Rally Team idei terveiről. A csapat egyelőre csak négy VB futamot tervezett be az idei évre. A négy futam a svéd, a bulgár, a német és az angol, ezekből az első a svédországi futam, ami a vilgábajnokság szezonnyitó versenye is egyben. Ifjabb Érdi Tibornak ez a 10. éve a rallyban, ebből már 3 évet az élvonalban az elsőosztályban töltött, ahol WRC-vel versenyzett és ezekből is több típust próbált már ki. Most azonban a szabályváltozások miatt a bajnokság az N csoportos és a Super2000-es autók között fog eldőlni. Ennek szellemében Tibiék egy N-csoportos autóban gondolkoznak, de a hazai szereplés egyelőre még a képlékeny, sok minden a szövetségen is múlik szerintük, mivel nem szeretnének úgy versenyezni, hogy nincs minden egyértelműen meghatározva az autókat és a szabályokat illetően. Így esett a választásuk egy EVO IX-es Mitsubishi-re, amilyen típussal még soha nem versenyzett, így nem csak a helyszín, de az autó is új lesz Tibinek. Ehhez már csak egy plusz, hogy új a navigátora is Táborszki Attila személyében, aki már 1992 óta versenyzik és túl van számos külföldi versenyen, többek között VB futamon is

De koncentráljunk egy kicsit a svéd futamra, ahol már a pályák feldolgozása sem lesz egyszerű feladat. A pályabejárás két napra korlátozódik, ez alatt kell a 12 különböző pályát feldolgozni, amiken kétszer van lehetőség végig haladni. Az idő rövidsége miatt ezért itt tréning autóból is van egy tartalék, ha netán gond akadna, akkor anélkül szinte lehetetlen lenne befejezni a pályabejárást. A havon való autózásban az egykori svéd bajnok Kenneth Eriksson fog segédkezni Tibinek, aki vezetési tanácsokkal fogja őt ellátni. Még egy kis érdekesség a futammal kapcsolatban, amibe idősebb Érdi Tibor avatott be minket. A VB futamok természetesen ahogy már sokan említették felérnek 5-10 hazai futammal, nagyon sok a teendő és nagyon gyorsan zajlanak az események. A legapróbb részletekre is oda kell figyelni, természetesen gumit és benzint meg kellett rendelni az autóhoz, de még a szervizparkban az áramellátást is le kellett fixálni előre.
A csapat célja más nem is lehet ennyi új tényezővel, mint a tisztes helytállás és minél több tapasztalat begyüjtése.

A csapatnak pedig egy nagy kalappal kívánunk!

biggy

2010. január 29.

>>>>>>>> Érdi Rally Team VB sajtó - 206WRC
...Legfrissebb hírek
Vizin Laci bácsi negyedik lett

Vizin László–Zsiros Gábor
Honda Civic Type–R R3

Az...

Korda Erik idei második győzelmét szerezte a Hungarian Baján

Rajt-cél győzelmet aratott a G4S Terep-rallye...

Megtört az átok

Fantasztikus versenyen van túl az Opel...

Vizin Laci bácsi jelenleg a hetedik

Vizin László–Zsiros Gábor
Honda Civic Type–R R3

Volt...

Baranya Kupa információk

A Baranya Kupa versenyzőire 3 gyorsasági...

Nyolcadszor Ózdon a rallytúrások

Április közepéről augusztus utolsó hétvégéjére került...


© 1997-2007 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.
Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek