2010. szeptember 08.


Rally Japan (WRC)


Rally Sanremo (IRC)


Baranya Kupa (R2,His)


Mecsek Rally (OB)










Előkelő helyre kerülnek a serlegek

A raliversenyzők már a bő két hónap múlva kezdődő országos bajnokság lázában égnek, ám a felkészülés kellős közepén megálltak egy pillanatra, hogy a tavalyi versenyekre, a tavalyi diadalokra emlékezzenek - a hétvégén megtartották ugyanis a rali szakág éves díjkiosztó ünnepségét.

A rendezvényen a Synergon Turán Motorsport kettőse, Turán Frigyes és Zsiros Gábor a nyílt bajnokság abszolút második helyezettjének járó serleget vehette át, amely kiemelt helyet kap a vitrinben.

"Mi már az idei szezont tervezzük, úgyhogy nehéz volt ráhangolódni a díjkiosztóra: én például megnéztem a tavalyi versenyek videóit, hogy felelevenítsem a történteket, hogy eszembe jussanak az élmények. Mert azokból volt bőven. Összességében jó teljesítményt nyújtottunk, egyszer volt műszaki gondunk, egyszer mi hibáztunk, de megszereztük a második helyet, s az ezért kerül a kupa a kiemelt helyére.

Sokat dolgoztunk érte, ráadásul egy korszak lezárását is jelképezi: a Bozian Racing, Peugeot 307 WRC, Turán Motorsport trió nagy jól tudott együttműködni, ám mivel a WRC-ket kitiltották a bajnokságból, ez a közös munka véget ért. A díjkiosztón a 2009-es szezont már mindenki csak történelemként emlegette, s bár már belenyugodtunk a technikai változtatásokba, azért fájt egy kicsit a szívünk...

Az mindenesetre nagyon jó, hogy legalább a részesei lehettünk ennek a korszaknak" - mondta Turán Frici, aki némi éllel a hangjában azt is hozzátette, nagyon sok ember munkája van ezekben az eredményekben és szerinte a magyar bajnokság színvonalához mérten a díjkiosztó rendezvényre is több hangsúlyt fektethettek volna a szervezők.

Köszönjük a Támogatóinknak!

Forrás: Turán Motorsport

biggy

2010. január 26.
...Legfrissebb hírek
Vizin Laci bácsi negyedik lett

Vizin László–Zsiros Gábor
Honda Civic Type–R R3

Az...

Korda Erik idei második győzelmét szerezte a Hungarian Baján

Rajt-cél győzelmet aratott a G4S Terep-rallye...

Megtört az átok

Fantasztikus versenyen van túl az Opel...

Vizin Laci bácsi jelenleg a hetedik

Vizin László–Zsiros Gábor
Honda Civic Type–R R3

Volt...

Baranya Kupa információk

A Baranya Kupa versenyzőire 3 gyorsasági...

Nyolcadszor Ózdon a rallytúrások

Április közepéről augusztus utolsó hétvégéjére került...


© 1997-2007 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.
Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek