2017. november 22.










Mecsek céljában



A múlt hétvégi futammal véget ért a 2010. évi Rally Magyar Bajnokság. A szezonzáró futam céljában szokás szerint kérdezgettem a befutókat a mögöttük álló hétvége történéseiről...


Kakuszi Zsolt

- Vigyorogsz, jól érzed magad, ha jól látom. :o)

- Egész jól. :o) Jól is éreztük magunkat egész hétvégén, nagyon jó kis verseny volt. A végén még a győzelem is az ölünkbe hullott, ez pedig a hab a tortán.

- A pálya szélén állva azt láttuk, hogy a kis golyóbis nagyon eszement tempóban közlekedett előttünk. Belülről is kemény volt? Gatya szakadt? :o)

- Annyira nem, mert nem erőlködtünk, de iszonyat nagy a tempó, és az nekünk még szokatlan. Bár furcsa ezt kimondani, hiszen a Clioval is elég tempósan közlekedtünk, de ez sokkal gyorsabb, és még fel kell ezt dolgoznunk, hogy ilyen gyorsan közlekedünk. Kockázat nincs benne, de még nagy az adrenalin miatta....

Bútor Robi

- Milyen volt az autó? Mennyire barátkoztatok össze? Tudtad élvezni?

- Folyamatosan újabb és újabb behatások értek, próbáltuk lekövetni az érzéseimet a beállításokkal. Hol jobban, hol kevésbé sikerült eltalálni. Folyamatosan barátkoztunk végig. Voltak nagyon eltalált gyorsaságik, ahol nagyon jól éreztem magam, és voltak nagyon kormányzárasak... Teljesen változó volt, és igazából azt nem tudtam eldönteni, miért. Próbáltam a vezetési stílusomon változtatni, próbáltam a Tagai Tomi által kiolvasott információk alapján voltoztatni, amiket Ő javasolt, hogy mit látott a többi pilótánál, hogy hogyan használják az autót, de az nekem abszolút nem működött, vissza kellett állnom a saját stílusomra, mert egyszerűen nem tudok ilyen gyorsan kilépni abból, amit megszoktam az elmúlt tíz évben. Nyertünk gyorsaságikat, másodikok lettünk, úgyhogy szomorkodásra semmi okunk nincs, nagyon kevéssel maradtunk le, azt is tudjuk, hol van az a pár másodperc, azt is, hogy' tudtuk volna elkerülni ezt a pár másodpercet, de ennek itt már nincs jelentősége.

- Tudnád szeretni ezt az autót?

- Persze, persze, hogyne tudnám. Remélem, kell is, hogy tudjam majd :o)

Kazár Miki

- Mesélj! Hogy éreztétek magatokat a mecseki pályákon?

- Az első nap borzasztóan jól. Mentünk egy abszolút időt is, az nagyon feldobott minket. A 4-es gyors nem annyira tetszett nekem. Ott valahogy nem voltunk annyira motiváltak. Aztán a tegnapi utolsó két gyorson volt egy olyan problémánk, hogy én mondtam, hogy nem jó már a fékünk, erre kicserélték csak a fékbetétet. Mondtam, hogy tárcsát is cseréljenek, mert az üt, de hát így olcsóbb volt a szervizcsapatnak... De ma reggelre végre sikerült féktárcsát is cserélni, és így már jól sikerült a nap. Annyi volt, hogy a mai első gyorsaságin99%-kal mentünk, és kevés volt... A következőn 100,1-gyel, az meg... Hadikkal nagyon jó csatát vívtunk. Nem nagyon hibáztunk semmit. A tavalyi bajnokkal csatázunk... Nagyon jó kedvünk van, és jó ez... A negyedikek lettünk, és ilyesmit is terveztünk, csak úgy akartuk, hogy a kékek előtt lenni.

- Min múlott, hogy összejöjjön? Mi kell még? Mondtad, hogy nem voltatok elég motiváltak...

- Nem is ez. Ebbe az irányba először megyek. Az orfűin már mentünk tavaly, az jobban is ment, de nekem még nagyon sok gyorsasági új. És amikor elsőre elvállalod, utólag eszedbe jut, hogy egy picivel több is elfért volna. De ez a rutintalanság még. De nagyon jólesik, amikor Hadikék dicsérgetnek, hogy egy pár verseny alatt átugrottam sok évet... De jobb lett volna nyerni.

- Folyt. köv jövőre?

- Persze :o) De mi még megyünk szerintem a Mikuláson meg a Szilveszter Rally-n is. De szerintem a folytatásban is ugyanez a felállás van, mert Tomiban nem kis tűz van.

Hadik András

- Szeretnék gratulálni a nagy meccselésekhez, vívásokhoz, ami itt zajlott, Kazár Miki például teljesen odáig van, hogy milyen jót „játszottatok”. Te hogy érezted ugyanezt?

- Hát,igen, ez egy igazi nagy meccs volt. Volt sajnos a harmadik gyorsaságin egy váltóproblémánk, ott veszítettünk pár másodpercet, de meg is lepődtünk, mert nem vesztettünk sok időt. Ráadásul utána a szervizben kicserélték a váltót úgy, hogy nem késtem egy percet sem, úgyhogy a fiúk tökéletes munkát végeztek, és onnantól kezdve jó volt az autóm., tudtunk aránylag gyorsan is menni. Miki előttünk volt, és úgy tudtunk fordulni, hogy 3 tizeddel voltam én előtte az első nap végén, és ma csak arra törekedtünk, nehogy visszacsússzunk. De sikerült, és itt vagyunk a célban.

- Elégedett vagy a végével?

- Igen, mindenféleképpen, mert ez egy igazi verseny volt. Nagyon nehéz volt az első nap, nagyon sok gyorsasági kilométert mentünk, ami miatt kicsit el is fáradtunk a végére, de szerintem ez egy óriási verseny volt.

Asi

- Hogy érezted magad ebben a Számodra vadi új autóban?

- Jó volt végül is. Próbálgattunk különböző beállításokat, különböző gumikat, a végére megtaláltuk a megfelelő beállításokat. Egy-két apró probléma volt, de igazándiból az autó gondmentesen végigment, jó verseny volt. Az A7-et, A csoportot megnyertük, többre nem voltunk képesek. Már nagy volt az űr előttünk. Annyival gyorsabbak voltak a többiek, hogy esélytelen lett volna velük meccselni.

- Milyen volt így menni? Mert Te szeretsz az elejében lenni. Nehéz az, hogy a fejben helyre kell tenni, hogy ezzel az autóval ezt lehet?

- Én helyre tettem, de unalmas. Már a verseny felénél mondtam, hogy ennek semmi értelme. A Bútor Robitól kérdeztem, hogy „Te öt éve így versenyzel, nekem ezt a versenyt is nehéz volt végigélnem”. Úgy értékelem, hogy így nincs értelme, hiszen versenyezni jövünk, de ez így nem verseny. Így pedig az egész csak egy pénzkidobás szerintem.

- Ha mindebből kellene egy szummát húzni: jövőre mivel versenyzel?

- Mindenképpen egy olyan autóval, amivel lehet versenyezni az első helyért.

- Konkrétan?

- Valószínűleg Mitsubishivel fogunk menni, de ha szükséges, tudunk autót is váltani év közben.

Matics Misi

- Hogy vagy?

- Köszönöm szépen, jól. :o) Mire gondolsz?

- Hátad kontra autóversenyzés.

- A hátam most elenyésző, tegnap ugyanis két gyorsot szervó nélkül mentünk, nagyon fáj mindenem, most nem lóg ki a sorból a hátam. :o)

- Jó ez a kategória Neked? Élvezed?

- Persze, hogy ne lenne jó. :o) S-ben megnyertük a bajnokságot, gondoltuk eljövünk ezzel, ami egy vadonat új autó, tesztelgetünk egy kicsit, kipróbáljuk, mit kell jövőre változtatni. Most már nagyon sok mindent tudunk, jövőre pedig támadunk.

Hideg Krisztián

- Hogy érezted magad ezen a futamon?

- Kicsit beteg voltam, voltak gondok a hangommal, ami a versenyen nem volt probléma, a pálya felírásakor annál inkább. Jobb is, hogy édesanyám Suzukijával tréningeztünk, mert abban nem volt olyan hangzavar, Endre suttogva is fel tudta írni az itinert. Összességében azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó rendezvény volt, tényleg jó alapokat raktak le a rendezők ahhoz, hogy valóban egy jó IRC futam lehessen: semmi csúszás nem volt, VB szintű pályákon mehettünk... Nagyon profin meg volt rendezve minden. Mindenképpen nyerni szerettünk volna, így is álltunk neki a versenynek, de sajnos a második gyorson hibáztam egyet. De hát ez benne van, aki nyerni akar, az néha elesik.

- Sok volt?

- Rettenetesen! :o) Nem is értem, hogy gondoltam, hogy oda ennyivel be lehet fordulni.

- Csak a számokat kérem viszonyításképpen.

- Olyan negyvennel többel mentünk a kanyarba, mint amivel el lehetett volna fordulni. Még ez sem lett volna, olyan nagy gond, csak aztán kaptunk egy fél perc büntetést olyan bizonyítékok alapján, ami pl. egy mobiltelefonos fénykép, ami olyan harminc méterről, egy szélvédőn keresztül készült, amin annyi látszik, hogy három ember guggol az autó mellett farmerban és melegítőben, míg mi a navigátorommal ketten javítjuk az autót. A nézőket sajnos kerékkulccsal nem tudom elhajtani az autó mellől. Ha ez megfelelő bizonyíték arra, hogy büntetést kapjunk, akkor OK. De én csak a mai napon vagy öt versenyautó mellett láttam a saját embereiket, szerelőiket... De ők helyiek. Ennyit tudok erre mondani.

- Összességében akkor nem vagy felhőtlenül boldog és elégedett...

- Nem vagyok, mert nyerni szerettem volna, de első sorban magamat okolom, mert hibáztam, de azért ez benne volt. Én tisztában voltam vele, hogy ezt a versenyt vagy megnyerjük, vagy elesünk. Elestünk, de azért célba értünk. Sajnos ezzel a 30 másodperces büntetéssel azt sikerül t elérniük, hogy egy hellyel hátrébb kerültünk a bajnokságba, nem ötödikek, hanem hatodikok lettünk, de ez van. Sajnos ugyanezek a felügyelők tíz éve osztják a büntetéseket nekem, nem tudok ezzel mit kezdeni, úgy néz ki, hogy nem szeretnek valamiért.

- Azért jövőre folyt. köv?

- Most már két hónapja egy külföldi szezon megszervezésén dolgozunk, van rá esély, hogy összejöjjön. Nem mondom azt, hogy nem fogunk indulni Magyarországon, hiszen nem lehet tudni, mit hoz az élet, de ha fogunk menni, azt nem szívesen tesszük, az biztos.

Bessenyey Zoltán

- Egyben maradt az autó. :o)

- Igen, Magyarországon ez egy furcsa érzés, hogy teljesen rendben van az autó, karcmentes, még egy lassító-sérülés sincs rajta, aminek nagyon örülök, mert Kassán azért olyan is volt. Megint egy új autót kaptam a TBR-től, és ahogy Robi fogalmazott, szerencsére fel tudtam tenni az „i”-re a pontot. Kihasználtam az erőfölényt az A6-ban, és végre ki tudtam autózni az autót is, ennek egy R csoport első, és egy A csoport második hely lett az eredménye. Megvan az, amiért jöttünk, végig elég jó tempót diktáltunk, nagyon sokat tanultam megint, úgyhogy azt gondolom, ezzel a versennyel megint közelebb kerültünk ahhoz, hogy jövőre a Trophyban külföldön is fel tudjuk venni a versenyt az első helyekért. Úgyhogy nagyon boldogok vagyunk, de fáradtak is egyben.
>>>>>>>> Az utolsó gyors céljában




© 1997-2011 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.






Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek