2017. november 22.










A fiatal vonal is itt van már


Cselényi Balázs már jó ideje ott van a technikai sportok körül, sokan talán ismerik is, de az ő munkájuknak a többség csak az eredményeiről hall, sokszor sajnos nem is első kézből.


Hány éves korodban voltál először, és hogy' kerültél valamilyen autó vagy motorversenyre?

Emlékeim szerint 4-5 éves lehettem, amikor szüleimmel autóversenyt néztünk, majd édesapám az első Forma-1 kapcsán elvégezte a sportbírói tanfolyamot, és rendszeresen járt autocross, rallycross, később pedig az összes többi szakág versenyeire is. Elég sokszor magával "cipelt", így hamar megfertőződtem...

Mikor érezted úgy, hogy eljött az idő, és annyira megfertőzött mindez, hogy részese akarsz lenni?

Azokban az időkben nem csak az autocross és rallycross pályákon és depókban volt családias hangulat, hanem a rally környezetében is. Nézőként jelen lehettem autocross Eb futamokon Pécelen, rallycross versenyen Cseszneken a vár tövében, Salgó Rally-kon, amikor Kisterenyén a dombok tömve voltak nézőkkel, és a Hungaroringen különböző nemzetközi versenyeken. Gyerekként is segíthettem a versenyeken, majd amikor lehetőségem adódott, kis "korkedvezménnyel" 1995-ben elvégeztem a sportbírói tanfolyamot. Onnantól dolgoztam sportbíróként, majd egyre többet forgolódtam a gépátvételek környékén, és hamarosan technikai ellenőrként is dolgoztam.

Milyen iskolába jártál? Kérdezem ezt leginkább a technikai tudás fontossága miatt...

A fertőzés hatására autószerelőként végeztem a szakközépiskolában, majd különböző felsőoktatási intézményekbe jártam, ami elvégzése egy ideig sportolói pályafutásom miatt akadályokba ütközött, de aztán a gödöllői egyetem gépész karán végeztem.

Milyen út vezetett az ATB-be (Autós Technikai Bizottság)?

Technikai ellenőrként dolgozva megszerettem az autósportnak ezen részét a magyar autósport ezen területén zajló gyors változások miatt, lehetőségem volt elég rövid idő alatt 3 technikai bizottsági vezető irányítása mellett is dolgozni. Azt gondolom, mindhárom embertől és az akkori technikai ellenőröktől nekem zöldfülűként lehetőségem volt rengeteget tanulni. Ezzel szemben az autósport versenyeken végzett szakmai munkába egyéb területeken nem nagyon volt lehetőség tanulni, előre lépni, mert egy szűk kör szerette maga között leosztani a lapokat, és azt gondolom, ez a mai napig is csak nagyon lassan változik...
Később lehetőségem nyílt autocross versenyeken versenyigazgatóként dolgozni, különböző szakágakban sportfelügyelőként dolgozni, de azt gondolom, a technikai bizottság környezetében veszik a legnagyobb hasznomat.

Mik a terveid az autósport területén és az ATB-vel kapcsolatosan?

Szép lassan, azt gondolom, két út közül lehet választani. Az egyik (és azok közül, akikkel rengeteg versenyen dolgoztam együtt egyre többen ezt javasolják) hagyni kellene az egészet, mert a versenyzők nagy részén kívül ma az autósportban jóformán alig érdekel valakit, hogy milyen munkát végez a technikai bizottság, a legkönnyebb mindig őket szidni, és az ő döntéseiket, hatáskörüket megkérdőjelezni. Ma ez egyre több embernek szinte már az egyetlen elfoglaltsága a magyar autósport területén...
Nem azt nézik, milyen munkát végeznek a technikaiak, és esetleg a tanácsaikkal, ötleteikkel, javaslataikkal segítenék a fejlődést, keveset mondják szemtől-szembe el a hibákat, inkább a háttérből próbálják lejáratni a technikai bizottságot, esetleg személyemet. Azt hiszem, a technikai bizottság vezetésében és a versenyeken ma dolgozó személyek igyekeznek feladataikat a legjobban elvégezni, de ezt igen nehéz úgy csinálni, hogy különböző testületek és személyek - koncepció nélkül - megpróbálják befolyásolni és irányítani a munkájukat.
A másik út, és ezen kívánok haladni, hogy szép lassan segíteni egy olyan technikai bizottság "továbbépítésében", amely függetlenségét meg tudja őrizni, nem tudják befolyásolni a szövetség különböző bizottságai és tisztségviselői, nem próbálják meg egyes emberek itt befolyásolni a versenyek végeredményét.
Azt gondolom, az autósport veszélyességéhez képest minimális a versenyzői sérülések száma, és ez a technikai bizottság működésének egyik legfontosabb pillére.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni, és én szeretem minden fórumon elmondani, hogy akár az autocross és rallycross EB-ken, akár a tereprally Hungarian Baja versenyén, akár a Foma 1-en ugyanez a technikai bizottság, ugyanazon tudásával és ugyanazon eszközeivel a nemzetközi megfigyelőktől rendre megfelelő, jó, esetleg kiváló értékelést kap. Sokat beszélgetünk, és nem tudunk rájönni arra, hogy itthon egyes "megfigyelők", akikre persze igen nagy szükség van, miért
Remélem, azzal mindenki tisztában van, hogy a technikai ellenőrök egytől-egyig - sok más versenyen dolgozó személyhez hasonlóan - szabadidejüket és szabadságukat áldozzák fel azért, hogy a versenyen tevékenykedjenek.

Év eleje óta téma a használható üzemanyag kérdés, valamint az ellenőrzése.

A végső döntés értelmében vagy az FIA szabályoknak megfelelő üzemanyagot lehet használni, vagy pedig a szabványnak megfelelő E85-öt. Mindkét előírás megtalálható az MNASZ weboldalán, és azt gondolom, a mai napra már mindenki tisztában is van az előírások tartalmával. Egerben - bár hivatalos információim nincsenek, de hagyatkozhatok a szövetség vezető tisztségviselőinek szavára - több e szabályoktól eltérő minta is lehetett az egri versenyen, a miskolci mintákban egy a szabályoknak nem megfelelő minta volt, az ügyben a fellebbezés még folyik, a salgón levett minták elemzések során pedig mindent megfelelőnek találtak.
A rallycross EB keretein belül itt járt az FIA-tól azon ember, aki az FIA-nál az E85, illetve az alternatív hajtóanyagokkal foglalkozó bizottságot vezeti, és hasznos tanácsokkal látta a technikai bizottság tagjait. Nagy örömére szolgál, hogy magyar autósport is beengedte az E85-öt a versenypályákra.

Már Egerben is volt ellenőrzés, csak ott volt valami probléma, amiért nem lehetett használni a mintákat?

Lezárva az egerben történteket szerintem nézzük a hasznos oldalát: kialakult egy jól működő kapcsolat az elemző laborral, és köszönhetően Elnök úrnak egy nagyon jó ár is társul az üzemanyag minták elemzéséhez.

Fontos kérdés még, ami sokak számára nem világos, hogy miért kell 3 liter üzemanyagot levenni az ellenőrzéshez?

Azért, hogy maradjon egy minta a versenyző birtokában, hogy fellebbezés esetén egy másik laboratóriumban ő is meg tudja vizsgáltatni, és hogy legyen egy harmadik végső minta is, amit egy esetleges harmadik vizsgálatnak is alá lehet vetni.

Voltak-e már nem megfelelő minták, ezeknek milyen szankciói lettek?

Folyamatban van egy fellebbezési ügy, a versenyző mintájának elemzése van folyamatban, az ügy lezárultáig, erről többet nem szeretnék beszélni.

Mi a helyzet a tömegméréssel? Ha igazak a hírek, idén már történt miatta kizárás...

Igen, sajnos történt. A különböző kategóriák esetén különböző minimális értékeknek kell megfelelni. Az idén előforduló problémát egy nagyobb motor behelyezése okozta, mert az autó tömege gyakorlatilag alig változott, csak már nem az 1600ccm-re vonatkozó, hanem a 2000ccm-re vonatkozó súlynak kellett volna megfelelnie. A szabályok pontosan megtalálhatóak az MNASZ honlapján, és ott pontosan le van írva, mit jelent az üres súly, és mit a versenyzőkkel együtt elvégzett mérés.

Mi a helyzet a katalizátor kérdésében?

R2-ben szokott ez problémát okozni főképp, mert a versenyzők nem mindig olvassák át pontosan a szabályt, ami úgy szól, hogy a katalizátor használata nem kötelező, de a közúti közlekedés szabályait be kell tartani. Ez azt jelenti, hogy amely autó forgalmi engedélye katalizátoros autóról szól, annak kell is használnia a katalizátort.

Számodra technikai kérdéskörben mi volt a legérdekesebb az idei évben?

Minden szempontból a Rallycross EB. Ezen az eseményen a technikai személyzet egy FIA küldött irányítása mellett dolgozik, de a hosszú évek munkájával sikerült elérnünk azt, hogy egyre több szabad kezet ad a technikai ellenőröknek. Az idei évben látta nálunk azt az eszközt, amivel gyertya kiszerelésével lehet a hengerűrtartalmat megállapítani. Kérdezte, használnánk-e a berendezést, és az igen válasz után úgy döntött, hogy kategóriánként 5-5 autó hengerűrtartalmát meg kell vizsgálni a hétvége folyamán. Az egyetlen kérése az volt, hogy az ellenőrzést ne a normál ellenőrzések idején végezzük, hanem a versenyzők üres (szerelésre fordított idejében). Kicsit tartottunk azért ettől, de szombat este a hivatalos tevékenység lezárása után, mikor már minden csapatnál a vacsorának és a beszélgetésnek az ideje volt, nekiindultunk. Sorra járva a versenyzőket jeleztük feléjük, hogy egy ellenőrzésre vannak kijelölve, és ezt most szombat este szeretnénk elvégezni. Egyetlen rossz szó, egyetlen hangos szó sem hangzott el. A csapatoknál egytől egyig visszavették a "szerelőruhát", és készségesen álltak a rendelkezésünkre. Az FIA technikai egy-egy sátorba benézett a "csapat" után, de a vizsgálatot teljes egészében a magyar személyzet folytatta le.

Minden nemzetközi versenyen a technikai bizottság adja a személyzetet?

Igen, a kiemelt nemzetközi versenyeken is hasonló személyzet dolgozik, mint a hazai versenyeken, a létszám változik csak. Hasonló eszközökkel is folynak a vizsgálatok, ami a legszembetűnőbb különbség, az az, hogy a technikaiak szava azokon a rendezvényeken még véletlenül sincs soha megkérdőjelezve. Nincsenek testületek és különböző bizottságok, akik a technikai személyzet döntését pro vagy kontra megpróbálnák megváltoztatni, esetleg befolyásolni...

Köszönjük az interjút, nemsokára jelentkezünk újabb kérdésekkel.




© 1997-2011 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.






Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek