2017. november 24.










Bruno Thiry európabajnok


Az elmúlt hétvégén rendezték meg az európabajnokság utolsó futamát, a 10-szeres szorzójú Condroz Rallyet.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a verseny fontos kérdésben volt hivatott dönteni: be tudja-e előzni Bruno Thiry hazai pályán Miguel Campost a pontversenyben, amelyre ez az utolsó lehetősége. Ehhez egy első vagy egy második helyre volt szüksége a Huy környékén megrendezett futamon.

Campos már korábban eldöntötte, hogy nem indul ezen a viadalon, hiszen a szabályok értelmében már megvolt a nyolc értékelhető versenye, és ezen a tízes szorzójú futamon még egy első hellyel sem tudta volna tovább növelni a pontjainak számát.

A mezőnyre ennek ellenére nem lehetett panasz, hiszen a nevezési listán szereplő WRC pilóták egy kivételével mind megjelentek a rajtnál, valamint megérkezett Simon Jean-Joseph is a Renault Clio S1600-al.

A versenytávját tekintve hosszabb szombati napon Thirynek 5,3 mp előnyt sikerült összeszednie csapattársával, Freddy Loix-al szemben. Az első gyorsaságin csak egy ötödik idővel kezdett, majd ezután erősített, de közte és Loix között a különbségek nem voltak számottevőek.

"Óvatosan kezdtem az első gyorsaságin, mivel nem egyszerű ezeken a nedves, csúszós gyorsaságikon elsőnek menni. Nem voltak pontos információim a pálya aktuális állapotát illetően. A Marneffe-i gyorsasági célján sikerült is egy megforgás közben áthaladnunk. Igyekeztem nagyon figyelmesen menni, óvakodni a defekttől, amennyire csak lehet. A gumiválasztásnál sem mertünk belemenni semmilyen rizikóba, intermédiával mentünk. Számomra az ideális helyzetet jelenti a mostani állás."

Freddy Loix az első gyorsaságin rögtön abszolút idővel nyitott, majd ezután elindult közte és Thiry között az adok-kapok. "A hosszú gyorsaságin egyszer csak hiába húztam a kéziféket, nem működött, a motort pedig lefullasztottam. Otthagytunk pár másodpercet... Megleptek Patrick remek idői; ezek után senki sem mondhatja hogy öreg már! Bruno és köztem nincs sorrend felállítva. Azért indultam el itt, hogy nyerjek, és holnap mindent meg is fogok tenni érte!"

Az idei belga bajnok Pieter Tsjoen nem tudott igazán beleszólni az élen álló két versenyző csatájába. Azonban a maratoni hosszúságú nap után nem volt igazán leszakadva: 39 mp-el állt a harmadik helyen a Toyota Corolla WRC-vel. "Próbálkoztunk a slick gumikkal, de nem jöttek be. Utána feltettük az intermédiát, de akkor meg jobb lett volna a slick! Nincs szerencsénk ma. A rossz gumik miatt a Vierset-i gyorsaságin egy bukkanóról leérkezve éppenhogy sikerült összeszedni az autót. Nagyon sajnálom az egész nap során elveszített másodperceket..."

A negyedik helyen Tsjoen csapattársa, Tim Van Parijs állt már jelentős, 4.38 perces lemaradással. Neki ez volt az első WRC-s bevetése egy ugyanolyan Corolla WRC-vel, mint amivel Tsjoen indult. "Az Engis-Tihange-i gyorsaságin rengeteg olyan hely volt, ami hasonlított arra, ahol kicsúsztam a csütörtöki teszten. Ezeken a részeken nagyon spórolósan mentem. Azt hiszem vissza kell térjen az önbizalmam..."

Csak az ötödik helyen állt 12 gyorsasági szakasz után Patrick Snijers a 2003-as Subaru Impreza WRC-vel. Valóban meglepően jól kezdett, tartotta a lépést az élen álló két Peugeot-val, azonban a hatodik gyorsaságin nem sokkal a rajt után defektet kapott, amit navigátorával a gyorsaságin kicseréltek. Azonban így több mint négy és fél perc hátrányt voltak kénytelenek elkönyvelni. Tim Van Parijs-tól a nap végére 12 másodperc választotta el őket.

"Az első gyorsasági első kanyarjában rögtön sikerült megforognom. Utána pedig elkezdtem óvatoskodni, úgy autóztam mint egy öregember. Sajnos nem tudtuk eleget tesztelni az autót, azt hiszem a felfüggesztés beállításain módosítanunk kell. A defekt után már csak akkor van esélyünk a dobogóra, ha a többieknek problémájuk van."

Az abszolút hatodik helyen az N csoportot vezető Xavier Bouche (Mitsubishi Lancer Evo7) állt, aki már a verseny elejétől kezdve folyamatosan növelte az előnyét a kategóriatársakkal szemben. Mögötte viszont jókora meglepetésre egy Audi S2-es állt nem sokkal lemaradva. Pilótája, Yanick Bodson elismerésre méltóan terelte az öreg vasat, megelőzve számtalan sokkal modernebb technikát.

A S1600-ban a nap végére Simon Jean-Joseph ragadta magához a vezetést, azonban keményen meg kellett küzdenie érte, mivel a belga S1600 bajnok Larry Cols (Fiat Punto S1600) kihasználva a hazai pálya előnyét kemény ellenfélnek bizonyult. Azonban a 12. gyorsaságin Jean-Josephnek sikerült 16 másodpercet hoznia riválisán, így 21 mp előnnyel az abszolút kilencedik helyen zárta a szombati napot.

A verseny első napjának két nagy vesztese volt: David Loix (aki csak névrokona Freddy Loix-nak) az első gyorsaságin még a második idővel ért célba, de később egy váltóhiba visszavetette a negyedik-ötödik helyre. A nyolcadik szakaszon aztán egy tönkrement kerékcsapágy miatt volt kénytelen búcsúzni a 2002-es Subaru Impreza WRC-vel. A holland Erik Wevers Toyota Corolla WRC-je pedig az egyik kerekét vesztette el rögtön az első gyorsaságin, így szintén fel kellett adniuk a küzdelmet.

Sajnos történt a nap folyamán egy tragikus baleset is: a harmadik gyorsaságin a 30-as rajtszámú Mitsubishi Lancer vezetője egy ugratóról leérkezve elvesztette az uralmát az autó felett, és elgázolt több nézőt, akik rossz helyen álltak. Közülük hárman súlyos sérüléseket szenvedtek, egy 14 éves fiú viszont a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe.

A vasárnapot Thiry két abszolút idővel kezdte, de ezután Freddy Loix bebizonyította, hogy sikerült már összebarátkozzon a Peugeot 206 WRC-vel. A következő nyolc gyorsaságit zsinórban nyerte, és a 19. szakasz után átvette a vezetést. Ezt meg is őrizte a célig, és 1996 után (amikor még egy Toyota Celica GT4-el bizonyult a legjobbnak) megszerezte második Condroz Rallye győzelmét.

Thiry nem kockáztatott a győzelem érdekében, és másodikként ért célba, ami számára az európabajnoki címet jelentette. Ezzel a második hellyel ugyanis pontegyenlőségbe került Miguel Camposszal, azonban a több 20-szoros szorzójú EB futam győzelem a 41 éves belga pilóta oldalára billentette a mérleget.

"Nagyon örülök a győzelemnek! Tudtam, hogy Bruno gyorsabb száraz körülmények között, én pedig gyorsabb vagyok nedves utakon. A legjobb tudásomat adtam, és végül sikerült ezt a nagyszerű versenyt megnyernem. Nagyon köszönöm a lehetőséget a Kronos team-nek, hogy rajthoz állhattam! Nagy bulit fogunk csapni Brunoval és a csapattal!" - nyilatkozta boldogan Loix.

"Az utolsó két gyorsaságira amíg élek, emlékezni fogok." - mondta Thiry - "Minden kanyarban, minden visszafordítóban őrjöngtek a rajongók nekünk. Az autóban nagyon-nagyon stresszes volt a hangulatunk. Nem szerettük volna a kapuban elbohóckodni nyolc hónap munkáját. Szükségünk volt a bajnoki címre. Azt hiszem az utolsó két gyorsaságin a nagymamám jobban vezette volna a 206-ost, mint ahogy én tettem. Végül sikerült megnyerni a bajnoki címet, ez nem is olyan rossz egy ilyen 41 éves fickó számára, mint én!"

Az újdonsült bajnok párost köszöntötte a versenyre ellátogatott Corrado Provera is, aki örömét fejezte ki, hogy a tavalyi év után újból egy Peugeot 206 WRC nyerte az európabajnokságot. Bár kérdés, hogy mit hoz a jövő, hiszen mint az már köztudott, 2004-től tiltottak lesznek a WRC-k az EB futamokon...

Provera bizonyára elégedett volt Loix teljesítményével is, aki immáron bizonyos, hogy teljes mértékben átveszi Harri Rovanpera helyét a Peugeot gyári csapatában. Az erről szóló hír hivatalosan a héten fog megjelenni. A csapat harmadik pilótája az idén Suzuki Ignis-szel remeklő Daniel Carlsson lesz.

Visszatérve a versenyhez, Pieter Tsjoen megőrizte a célig haradik helyét, végül valamivel kevesebb mint egy percre nőtt a hátránya. Snijers mint az várható volt, már a nap elején maga mögött Tim Van Parijs-t, és megszerezte a negyedik helyet. A defekt után ez volt a legtöbb, amit elérhetett. Ennek ellenére többször is második idővel ért célba, csak tizedekkel lemaradva az abszolút időtől.

Bernard Munster egy A-s Subaruval szívósan küzdött fel magát az élmezőnybe, végül a hatodik helyig jutott. Hetedik lett az N csoportot toronymagasan nyerő Xavier Bouche, Simon Jean-Joseph pedig a S1600 vezető hely mellett megőrizte absz. 9. helyét. Az első napon remeklő Yanick Bodson az Audi S2-vel a vasárnapi első gyorsaságin kicsúszott, és kiesett.

A 30. Condroz Rallye végeredménye:
1. Freddy Loix/Sven Smeets - Peugeot 206 WRC 2:26:03.8
2. Bruno Thiry/Jean-Marc Fortin - Peugeot 206 WRC +8,9
3. Pieter Tsjoen/Eddy Chevaillier - Toyota Corolla WRC +55,8
4. Patrick Snijers/John Muth - Subaru Impreza WRC S9 +5.42,4
5. Tim Van Parijs/Yves Peyskens - Toyota Corolla WRC +8.30,9
6. Bernard Munster/André Leyh - Subaru Impreza Gr.A +11.17,8
7. Xavier Bouche/Pierre Bourguignon - Mitsubishi Lancer Evo7 +11.38,8
8. Dominique Bruyneel/Davie Meert - Toyota Celica GT4 +12.09,0
9. Simon Jean-Joseph/Jacques Boyere - Renault Clio S1600 +12.12,5
10. Larry Cols/Filip Godde - Fiat Punto S1600 +12.33,9

Az európabajnokság dobogósai:
1. Bruno Thiry/Jean-Marc Fortin - 1400 pont (öt 20X EB győzelem)
2. Miguel Campos/Carlos Magalhaes - 1400 pont (négy 20X EB győzelem)
3. Václav Pech/Petr Uhel - 420 pont (egy 20X EB győzelem)

Forrás:
www.rallye-magazin.de
Media Sport Development
Rally-Live
Condroz Rally
Rally Action

>>>>>>>> Hivatalos weboldal
>>>>>>>> A bajnoki cím még nem dőlt el
>>>>>>>> 30. Rallye Condroz: az EB cím eldöntésre vár




© 1997-2011 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.






Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek