2017. november 22.










16. Int. Michelin-Budapest Rallye
(Forrás: Pocok)

A hétvégén került megrendezésre a 16. Int.Michelin-Budapest Rallye, amelyen idén először 9 db WRC autót láthatott a közönség. Pénteken a Pesti alsó rakparton került megrendezésre a prológ. Amit az Érdi-Varga kettős nyert meg Subarujával.

A hétvégén került megrendezésre a 16. Int.Michelin-Budapest Rallye, amelyen idén először 9 db WRC autót láthatott a közönség. Pénteken a pesti alsó rakparton került megrendezésre a prológ, amit az Érdi-Varga kettős nyert meg Subarujával. (A prológ képei)

Szombaton Salgótarján környékére költözött a mezőny és ekkor még úgy nézett ki, hogy parázs csatának lehetünk szemtanúi, ugyanis az első pár gyorsasági szakasz után a versenyben élen állók között csak tizedmásodpercek voltak. Sajnos ez csak a nap első felében volt így, délután Janika megrázta magát, és megnyugtató előnnyel várhatta a másnapi folytatást.

Az N-csoportban ASI fordult az élen miután a Kiss-Tábori kettős egy sajnálatos baleset folytán kiszállt a küzdelemből. Tábori Józsefet kórházba szállították, akinek innen kívánunk mihamarabbi gyógyulást.

Az F2-ben Bútor Robi és Markovics György vívott, és ha csak másodpercekkel is de a saxo-s duó fordult az élen.

Vasárnap a Rugógyári pálya és az Oroszlány-Kőhányás gyorsasági várt a versenyzőkre az előbbit kétszer, míg az utóbbit háromszor kellett teljesíteniük. Ezen a napon már nem történt jelentősebb változás az élmezőnyben. Turi Tomit kivéve, aki egy defektnek köszönhetően az utolsó gyorsaságin kiengedte kezéből az addig dédelgetett második helyet és egészen a negyedik helyig esett vissza.

Az N-csoportban a komoly ellenfél nélkül maradt ASI magabiztosan vihette haza a győztesnek járó pontokat. Bútor Robiék magabiztosan nyertek F2-ben a másnap már gyengébb teljesítményt nyújtó Markovics-Szabó kettős előtt, A/6 pedig az első nap csak a Super 1600 Punto-val ismerkedő Szíjj-Dani kettős előtt. N/3 ban szinte már megszokott módon a Szilágyi-Domonkos páros diadalmaskodott a peugeot-tal. A/5 ben Subáék vitték el a győztesnek járó trófeát Skoda Feliciaval. H- csoportban a BMW-vel versenyző olasz Roberto Vescovi- Giancarla Guzzi duó nyert, akik hamar közönség kedvencé váltak és a nézők visszavárják őket.

Képek a versenyről

A verseny végeredménye:

1 Tóth János-Tóth Imre

Peugeot 206 WRC

01:34:57,40

2 Érdi Tibor-Varga István

Subaaru Impreza WRC

+01:16,30

3 Benik Balázs-Somogyi Pál

Toyota Corolla WRC

+02:35,10

4 Turi Tamás-Papp György

Toyota Corolla WRC

+02:36,40

5 Tagai Tamás-Tagai Róbert

Subaru Impreza WRC

+03:19,70

6 Asi-Földesi Csaba

Mitsubishi Lancer Evo V.

+05:12,50

7 Bútor Róbert-Tóth Vilmos

Citroen Saxo Kit-Car

+07:43,00

8 Vizin László-Doromby Zoltán

Subaru Impreza

+08:10,40

9 Markovics György-Szabó Gábor

Ford Escort Maxi Kit-car

+08:42,00

10 Oroszlán László-Oroszlán Tibor

Mitsubishi Lancer Evo VII.

+09:08,10




© 1997-2011 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.






Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek